Evés közben szeretek a jövőmről elmélkedni. Szeretnék forgalomirányító rendőr lenni a Flórián téren, de ezt a szüleim nem engedik, mert akkor esetleg behívhatnak, mint rohamrendőrt. Aztán szívesen lennék esetleg űrhajós vagy vizilabdás, ezekhez már van sapkám, de anyáék szerint legyek inkább karmesternő, ráadásul a világon az első, aki a lábával is vezényel. Az egyik nagyim balett-táncosnőt néz ki belőlem, a másik mesterkozmetikust. Anya megengedné, hogy motorversenyző legyek, de apa szerint nincs annyi pénzünk, pedig mindig az ő ujján gyakorlom a motorozást. Hamarosan el kell döntenem mi legyek, a mai világban korán el kell kezdeni készülni a hivatásunkra. Ezért ma a séta alatt tüzetesen megnéztem mindent, amit csak lehetett, elég unalmas volt, kivéve azt a részt, amikor nagyon rázódott a babakocsi, a templomkertes részen, azon muszáj volt vigyorognom.











A nagypapa redben leszállított két kisfilmet, az egyiken mosolygok, a másikon tüsszentek. A mosolygásba kezdek egyre jobban belejönni, már tele szájjal nyomom, és próbálok sikongatni is, de egyelőre azt hiszem kívülről még nem hallatszik.

Ma vettem anyának egy könyvet meg egy tortát, nem tudom pontosan miért, apa mondta, hogy vegyek neki, én meg persze belementem, apának nem tudok ellenállni.