Megint utolért egy vírusinfekció. De már jobban vagyok, ma már lázas se voltam, csak megszokásból nyűgösködtem anyáéknak. Apa is hazajött végre, és azt hiszem jó munkát végeztem, mert estére mind a kettőjük szeme alá sikerült sötét karikát rajzolni.
Furák így a napjaim, hogy nem megyünk ebéd után sétálni, ezért ma délután össze-vissza aludtam, nem tudtam eldönteni, hogy még egyet lefeküdjek 6 körül vagy már kibírom a fürdésig, apa végül lerakott egy kicsit még aludni, így viszont fürdés után nagyon nehezen szántam rá magam az alvásra. Meg az is van, hogy már fel tudok ülni, és van, hogy nem tudok mit csinálni, egyszercsak ülve találom magam az ágyamban, a cumimat meg kivette valaki a számból. Többnyire én veszem ki a cumit a számból, na de többnyire én is teszem vissza. Éjjel is ha felébredek, nem várom meg, míg anyáék méltóztatnak felkelni és átjönni, hanem elindulok, megkeresem a cumit és visszateszem a számba. Csak éppen a hátamat nem tudom megsimizni, meg inni se tudok adni magamnak, ha épp megszomjazom, ezért ezeket még rájuk bízom.
Kedden megint megcsípett a doktornéni, de megint hamar abbahagytam a sírást, annyi érdekes dolog volt ott. Azért a vállam még eléggé érzékeny. A doktornéni kicsit ki volt akadva, hogy megint nem híztam eleget, de aztán persze rájött, hogy mivel ilyen vékonyka vagyok, ezért sokat mozgok, és mivel sokat mozgok ezért ilyen vékonyka maradok. Azért azt tanácsolta anyáéknak, hogy tegyenek egy kis olívaolajat a főzelékembe, hogy hátha attól jobban hízok. És gondolom nem is kellett volna most megint megbetegednem, mert ilyenkor nagyon keveset eszem, és akkor persze nem hízom. Pedig anya nagyon finomakat főz nekem mostanában, csak eddig lusta volt átpasszírozni a szűrön is a turmixolt anyagot, és a finom alma-banánt, amit komoly munkával megettem, jól visszahánytam, mert egy icipici darabka banán egyben benne maradt és azt én még nem tudom lenyelni. Amúgy olyan furák a szüleim, mert mindig azt akarják, hogy egyem meg, amit a kiskanálon adnak, de a saját kajájukból nem adnának egy falatot sem, pedig én szép nagyra tátom a számat, ha látom, hogy kanalazni lehet.
Egyre ügyesebben ülök és mászok, de sajnos elég sokat esek az arcomra és néhányszor már jó nagyot koppant a fejem is a parkettán. Jó a Rézinek, ő olyan ügyesen mászik és a feje meg jól ki van párnázva szőrrel, mondjuk ő valahogy olyan furán ül, amikor ül, de általában azért inkább fekszik. Amikor elesem, akkor néha sírni kell, néha meg nem, még nem tudom pontosan megmondani, hogy miért, de például ha körbe nézek és valaki ijedten néz rám, akkor biztosan sírok, ha viszont valamit nagyon el akarok érni ("a vezetéket nem szabad, Blanka!"), akkor meg mintha el se estem volna.
Most még felteszek néhány képet, aztán megyek gyógyulni, puszi mindenkinek, vírusmentes hétvégét!